Nyilván nem vagyok egyedül azzal, hogy nagyon meg tud viselni, amikor egy-egy hullámvölgyet tapasztalok meg az életem során. Általában úgy néz ez ki, hogy úgy tűnik, minden összedől, amit igaznak hittem, arról kiderül, hogy mégsem egészen az, és a jó irányban haladó események megállnak, esetleg úgy látom, hogy már nem a jó irányban haladnak.
Ilyenkor ráadásul az ember hajlamos különböző feltételezésekbe is belemenni, jár az agya, és ehhez érzelmek párosulnak.
Zavar keletkezik, mert állandóan igyekszünk összeegyeztetni az elméleteket és az új forgatókönyveket (amelyek elképzelésünk szerint mostantól hosszasan érvényesek lesznek) a változásokkal, és minden hatással, ami mindezeket egy ilyen időszakban akár percről percre befolyásolja.
Ha az ember működését tekintjük, komolyan bele tud mélyedni egy efféle válságba. És bizony valahol ember vagyok én is...
Mégis elképzelhető, hogy lehet megoldást találni...
Egyrészt tudom, hogy minden folyamatosan változik, így benne van a pakliban, hogy az éppen soron lévő folyamat is változni fog.
Semmi sem az, aminek látszik, így amikor valamiről kiderül, hogy más, mint aminek eddig láttam, lehet, hogy most látom olyannak, amilyen... de lehet, hogy még most sem...
Azon kívül valószínűleg fölösleges minden percben új forgatókönyvet és szabályzatot felállítani. Elméletet sem kell gyártani. Úgyis kiderül mindig egy újabb részlet. Honnan tudhatnám, hogy hogyan és mikor jutunk a végére?
Talán inkább várok és tapasztalok... szemlélődök...
Jó lenne annak látni mindent, ami. Meg is kéne próbálni. De ahhoz nem az értelmezési kényszeren keresztül vezet az út...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése