2009. szeptember 22., kedd

Béke, harmónia

Nem szeretnék bölcselkedéssel válaszolni a külvilágra.

Békére és harmóniára törekszem.

Belső ürességet igyekszem megvalósítani, csendes szemlélődést.

Hagyni, hogy vigyen az ár, és kikötni, amikor megérkezem.

Nincsen más, csak a gyertya lángja, a füstölő füstje, a belső rend és harmónia.

Igen, ennyi lenne. Minden kérdésre válasz...

2009. szeptember 10., csütörtök

Határok

Felállítottam bizonyos határokat magamnak azért, hogy el tudjam kerülni azokat a körülményeket, amelyekre nincsen szükségem. Amikor sarokba szorítanak, akkor mégis átlépem ezeket, mert rákényszerítenek. Így most olyan dolgokról is szót fogok ejteni, amikről nem szerettem volna, és bízom benne, hogy egyre ritkábban fognak olyasmivel zaklatni, ami miatt ezt újra meg kéne tennem.
Szeretném most elmondani, hogy milyen az az ország, ami a szívemben létezik, és amit a hazámnak nevezek. Először is nagyon szép tájakat jártam be itt, olyan emberekkel, akik sokat jelentenek nekem. Mindenhonnan szép emlékeket hoztam magammal, és ezek mind a harmóniát, a nyugalmat teremtették meg bennem. Azután ismerem a várost, ahol élek, tudom, hogy milyenek a nappalok és az éjszakák. Mindig, mindenből tudok tanulni valamit, és ezek tovább építenek. A barátaim és a családom ajándék az élettől, persze minden ajándékkal tudni kell bánni, és ez művészet, de az ember ugyebár szereti a művészetet.
Az én hazámban örömmel fordulnak azok felé, akik tanulni akarnak róla, meg akarják ismerni a hagyományait, és nem rekesztik ki azokat, akik nem őslakosként akarnak a saját hazájukkal megismerkedni, hanem netán külföldiként érdeklődnek iránta. Hiszen örülünk annak, hogy valaki tiszteli és szereti ezt az országot, és többet akar róla tudni. Ugyanígy tisztelettel viseltetünk más kultúrák iránt, és pontosan ugyanúgy, ahogy az előbb írtam, alázattal igyekszünk minél többet megtudni arról a másik országról, ami valami miatt megfog, érdekel. Hiszen tudjuk, hogy ott is érző, történelemmel és hagyományokkal rendelkező emberek élnek.
Az én hazámban nincsen szükség arra, hogy emberek megalázzanak bizonyos közösségeket azzal, hogy úgy tesznek, mintha azok tagjai lennének, holott a viselkedésük alapján erre kifejezetten méltatlanok. És nincsen szükség bulvárpolitikára, emberi napraforgókra, sem pedig olyanokra, akik érett felnőttkorban sem öregek bohócnak.
Az én hazámban nem születik az országnak újabb és újabb szlogenje, akár dalba öntve, és nem keletkezik gombóc a torkomban, ha ezeket meghallom, mert nem jut róluk eszembe, hogy mit műveltek az országgal, ahol élek.
Szóval ez az én hazám, ahol tartása van az embernek, és tudja, hogy mi a helyes, mi a helytelen, és ezeket igen egyszerű mértékkel állapítja meg.
Ráismersz???

2009. augusztus 28., péntek

Fényvisszaverődés

Hogy mitől nem vagyunk egyformák, még saját magunkkal sem...
Az ember megtanul csodálatosan szenvedni, vagy élvezni az életét, vagy másokon átgázolni, vagy irányítani, aki csak az útjába akad, vagy beleélni magát mindenbe, vagy átlényegülni és mutatni valamit másoknak a világból, szeretni, segíteni, haragudni, önmagának tetszelegni, és a többi. Mindenki mást és mást tanul meg. Vagy ezek közül néhányat, más és más összetételben és arányban.
Azután ezeket műveli, és látja magát valamilyennek, és azt mondja, ilyen vagyok, és így élek. És látják mások, egészen másképp, mert ők is mások, és az ember saját maga sem mutat mindent magából, és nem is ugyanúgy, ahogy szerinte van. És sokan sokfélét gondolnak róla, hogy ilyen ő, és így él.
És közben telik az idő, és változik minden és mindenki.
Örökösen lehet azzal foglalkozni, hogy miért nehéz tudni valakiről, hogy milyen. Hát többek között ezért.

Rendeződés

Ha túl vagyunk valamin, akkor érdemes visszanézni, és átgondolni, mit adott ez nekünk, mit tudunk vele kezdeni. Ha ezt nem tesszük meg, hiábavaló volt az egész - tanultam egy bölcs barátomtól.
Kezembe került Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című könyve, ez az, amit most meg kéne gondolni. Ritka az olyan élmény az életben, amikor a pontos lenyomata megvan a lélekben, elmondani mégis nehéz, és nem is biztos, hogy lehet. Aki nem ismeri, és ezután elolvassa, ne gondolja, hogy azért tetszik a könyv, mert olyan dolgokat mond ki, amik a mai politikai világra is érvényesek. A léleknek olyan mélységét tárja fel, ami még akkor is csodálatra készteti az embert, ha ezek időnként megrázóak, borzalmasak, mert emellett csodálatosak is. Egészen egyszerűen emberi, és ebben az emberségben tényleg ott van sok minden, amit a mai világban a nagyvárosokban is fel lehet ismerni.
Az emberiből pedig aztán lehet válogatni. Elhatárolni világosan, hogy mi az, amit követni tudok belőle, és mi az, amit nem. Ha valami olyan, mint az ember, akkor egyrészt tiszta és egyszerű, másrészt viszont törtető, primitív és könyörtelen. Első ránézésre nem nehéz ebből kiválasztani, hogy mi legyen a nekünk tetsző. És ha körülnézel, láthatod, hogy a döntés mégsem mindenki számára annyira egyértelmű...

2009. július 14., kedd

Csodálatos utazás a Világ Kis Barátjával


Minden jól van úgy, ahogy van. Minden, ami történik, megerősít, és végső soron mosolyra késztet. Még akkor is, ha először nehéznek tűnik. A cél ismeretében könnyebbé válik az út.



„A lelkem égi származék,
nem érinti a földi lét.
Szenvedése tűnő felhő,
az elborult ég látomás.”

/Lelked szélfútta madártoll. Cangjang-Gjaco, a 6. Dalai Láma szerelmes versei. Írás Kiadó, 1999. Fordította: Sári László/

2009. május 5., kedd

Még egyszer

A 3-át és a 4-ét

mindenkinek


köszönöm :)

2009. április 30., csütörtök

Tiszteletadás - mert mással alig segíthetek

Köntösök

Remegni kell a vérsötét,
gyökérző Bánat köntösét
s tisztelni kell, ki hordja Ember
és ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jól szövött
és nem libeg a test fölött,
tapad, szorul, ölel, fujt és mar,
az emberrel szint' összenőtt.

És néha egyszerű, poros
és néha meg rózsás-piros
és néha szemszinü, meg barna,
de mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas
és néha súlyos, mint a vas
és néha meg aranyszegélyű
s csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét,
gyökérző Bánat köntösét
s tiszteltni kell, ki hordja Ember
és ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad
és benne jár és nem szabad.
Elhordja egész életén át,
míg teljesen szét nem szakad.
/József Attila/


(...)

Nem férne ki itt, és ha el kéne mondani, nem férne ki a számon sem az a sok gondolat.

Az előadás végén a taps azoknak szól, akik végigjátszották becsülettel és azzal a tartással, ami belefért.
Megilleti őket a tisztelet.

Őszintén bízom benne, és üzenem nekik, és annak is, aki ott volt ugyan, de a nemtudás okán jóval kevesebb fogalma van a folyamatról, hogy a köntös levehető, és csak addig szorít, amíg rajtuk van.

Béke